Újvidék

Szeminárium pedagógusoknak a holokausztról

ÚJVIDÉK - Újvidéken ma kezdődik és 22-én fejeződik be egy szeminárium a szerbiai pedagógusok számára, s témája a holokauszt lesz. Ana Frenkel, a zsidó hitközség elnöke szerint ez lesz az első ilyen jellegű szeminárium a Balkánon. A cél a pedagógusok ismereteinek bővítése a holokausztról.

Elkészült az újvidéki repülőtér terve

ÚJVIDÉK - Siniša Bubnjević, a közlekedéssel megbízott újvidéki városi tanács tagja közölte, hogy Újvidék repülőtér létesítésén munkálkodik, amely kis utas gépeket és teherszállító gépeket fogadhatna. A Romanian Business Transportation c. román szaklapnak azt nyilatkozta, hogy a Beogradski aeroinžinjering vállalat már rég elkészítette a repülőtér projektumát.

Mégis privatizálják az újvidéki kikötőt

ÚJVIDÉK - A privatizációs ügynökség közölte, hogy az újvidéki kikötőt március végén kínálják fel eladásra, annak ellenére, hogy a vajdasági hatalom követelte, a kikötőt vonják ki a magánosítás alól és igazgatásra adják át a városnak és a tartománynak. ”Most folynak a tárgyalások a tartományi és a köztársasági kormány között arról, hogy a kivételezés az egyetlen reális megoldás”, mondta a Beta hírügynökségnek Milenko Milojević, a vállalat igazgatója. Mint mondta, Európában nincsen egyetlen privát kikötő sem, azokon kívül, amelyeket magáncélokra használnak.

Újvidéken zökkenőmentes a távfűtés

ÚJVIDÉK - Újvidéken a földgázzal üzemelő távfűtésű városrészekben továbbra is meleg van, mert a városi Távfűtő Művek Közvállalat számára nem állt le teljesen a gázellátás. A többi fűtőmű már áttért a pakura használatára, amelyből 15-20 napra elegendő tartalék van. A székvárosi kórház és a szülészet fűtése nincs veszélyben, mert mindkét intézmény saját energiaforrással rendelkezik.

Az újvidéki városi képviselő-testület elfogadta a 17,8 milliárd dinár nagyságú jövő évi költségvetést

ÚJVIDÉK - Az újvidéki városi képviselő-testület pénteken elfogadta a 17,8 milliárd dinár nagyságú jövő évi költségvetést. Igor Pavličić polgármester a Beta hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az egy főre eső összeg szempontjából Szerbiában az újvidéki a legnagyobb városi költségvetés, s ennek 80 százalékát befektetésekre szánták.

Jaša Tomić - tények és ellentmondások - tribün Újvidéken

ÚJVIDÉK - Nem maradhat meg mostani formájában Újvidék központjában a Jaša Tomić-szobor, mert Tomić antiszemita volt. Erre a megállapításra jutottak tegnap este Újvidéken a Jaša Tomić - tények és ellentmondások elnevezésű tribün részvevői. Szerintük a szobrot vagy el kell helyezni onnan vagy olyan táblával ellátni, amelyből kiderül, hogy milyen politikusról van szó. Jovan Bajford publicista szerint a szobrot el kell távolítani, mert bármilyenek is voltak Tomić politikai érdemei, elsősorban bizonyítottan antiszemita volt. Ranko Končar történész azt mondta, hogy a történelem-tudományban Jaša Tomić antiszemitizmusa eddig sem volt vitás.

Telefonos bejelentés miatt bombariadó volt ma az újvidéki Községi és Kerületi Bíróság épületében

ÚJVIDÉK - Telefonos bejelentés miatt bombariadó volt ma az újvidéki Községi és Kerületi Bíróság épületében. A Beta értesülése szerint a rendőrség a helyszínen van és kutatja át az épületet. A belgrádi Igazságügyi Palotában a múlt héten két ízben, február óta meg hetvenedszer volt bombariadó. Az idei év folyamán a bíróság két személyt ítélt el hamis bombariadó kiváltása miatt.

Ephraim Zuroff mégis elfogadja a tartományi székváros díszpolgári címét

ÚJVIDÉK - Ephraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója tegnap értesítette Igor Pavličić újvidéki polgármestert, hogy örömmel fogadja el a tartományi székváros díszpolgári címét. Azt követően döntött így, hogy a városi tanács november 18-i ülésén úgy határozott, megvizsgálja Jaša Tomić szobra kihelyezésének kérdését mostani helyéről. A szobor Újvidék belvárosában a Duna utcában áll. A szobor azért zavarja Zuroffot, mert szerinte Tomić annak idején a legszörnyűbb dolgokat írta a zsidó népről és gyilkosság miatt bíróság marasztalta el.

Megemlékezés a tolerancia nemzetközi napjáról

ÚJVIDÉK - Újvidék főterén tegnap művelődési műsorral emlékeztek meg november 16-ról, a tolerancia nemzetközi napjáról. A műsort több száz polgár nézte végig. Igor Pavličić polgármester arra szólította fel a polgárokat, a társadalmat és az állami szerveket, hogy szavakkal és tettekkel is hirdessék a toleranciát.

Tartalom átvétel