Internet

Két Google-keresésből már teát is főzhetnénk

Két Google-kereséssel annyi szén-dioxidot szabadítunk fel, amennyi egy teáskannányi víz felforralásához szükséges, állítja a Harvard Egyetem egyik fizikusa. A tizenöt grammnyi CO2-kibocsátás mögött az az árammennyiség áll, amivel a szerverek és saját számítógépeink működnek a keresés időtartama alatt.
Dr. Alex Wissner-Gross, a Harvard fizikusának becslései szerint amikor megnézünk egy egyszerűbb felépítésű weboldalt, akkor vizsgálódásunk minden másodpercében 0,02 gramm szén-dioxidot szabadítunk fel, míg a bonyolultabb, videókat is tartalmazó oldalak másodpercként akár 0,2 grammot is "kibocsáthatnak".

Pénteken megjelenik a Windows 7 tesztverziója

A Vista utóda várhatóan a karácsonyi szezon előtt kerülhet a piacra
Péntektől letölthető a Windows 7 operációs rendszer első tesztverziója. A Vista utódjának végleges változata piaci várokozások szerint idén novemberben jelenik meg.

A Microsoft új operációs rendszerét Steve Ballmer vezérigazgató mutatta be a Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai kiállításon (CES), amely évekig Bill Gates, a cég társalapítójának előadásával indult. Gates tavaly nyáron visszavonult a szoftverbirodalom napi ügyeinek irányításától, és a CES megnyitásának feladatát is átadta Ballmernek.

Megmenekült a Wikipedia

6 millió dollár gyűlt össze a non-profi online enciklopédia működtetésére

Négy millió dollárt adott össze 125 ezer ember, és 2 millió dollár érkezett egy nagyobb ajándékként, igy megvan a pénz 2009. június 30-ig a non-profit és szabad szerkesztésű online enciklopédia, a Wikipedia működtetésére. Ezt pénteken jelentette be köszönő levelében a társalapító, Jimmy Wales, aki tavaly július 1-én kezdett pénzgyűjtésbe.

Ingyenes filmek karácsonyra a Nemzeti Audiovizuális Archívum gyűjteményéből

Karácsony alkalmából a Nemzeti Audiovizuális Archívum mindenki számára elérhetővé teszi a magyar kultúra 77 évének meghatározó filmjeit, mozgóképes tartalmait.
A NAVA azoknak ajánlja 77 filmajándékát, akik szeretnek otthon mozizni, illetve szeretik a régi magyar filmeket, meséket, netán szeretnék másokkal is megosztani az elmúlt évek magyar filmtermését, világhíradóit, televíziós műsorait. A www.nava.hu/77filmajandek oldalon december 31-ig teljesen ingyenesen új filmeket ajánlanak, amiket nemcsak megnézni, hanem továbbküldeni is lehet. Az akció célja, hogy felkeltse az érdeklődést az állami kezelésű adatvagyon újrahasznosítása iránt, egyúttal pedig szeretné felmérni az archívumban szereplő anyagok iránti igényt.

Honnan töltsünk le ingyen filmeket karácsonyra?

Kibukott az igazság: a hollywoodi filmstúdiók szemében a YouTube minősíthetetlen tartalommal van tele, ami mellé nem szívesen helyezik filmjeiket. Ha ez nem elég: a Warner Brothers által támogatott ipari jelentés szerint a Google videomegosztója maga az illegális tartalommal teli fertő. Cikkünkben ránézünk, mi is van jelenleg a YouTube környékén, és honnan érdemes mellette még filmeket keresnünk az ünnepekre.

Europeana: működésképtelen az EU digitális könyvtára

Még csak tegnap (november 20.) nyitotta meg kapuit az európai kultúra digitális könyvtára, az Europeana, ma már le kellett állítani a rendszert működtető szervert. Túl sok volt a látogató. Az online gyűjtemény célja, hogy azonnali és sokrétű információval lássa el az érdeklődőket, így katalogizál könyveket, festményeket, térképeket, hangfelvételeket és videókat is.
A nagy érdeklődésnek köszönhetően azonban úgy tűnik, csak egy napig volt képes a szerverhálózat biztosítani az oldal működését – jelenleg a megnyitáskor egy üzenet fogad bennünket, miszerint a tegnap érkezett több mint tízmillió kattintás miatt szünetel az Europeana. Ígéretük szerint december közepén térnek vissza.

Kulcsfontosságú az internet Kína életében

Az internet gyors növekedése kulcsfontosságú szerepet játszik Kína modernizációjában - közölte egy tisztségviselő
A gyorsan növekvő internet kulcsfontosságú szerepet játszik Kína modernizációjában, valamint elősegíti a nyitást és a reformot - közölte a kínai államtanács információs irodájának tisztségviselője pénteken.

Caj Ming-csao miniszterhelyettes a második amerikai-kínai internetiparági fórum sanghaji megnyitóján elhangzott beszédében a világháló jelentőségét példákkal is alátámasztotta.

A Szerbia Nemzetközi Rádió videós híreket is közöl

A Szerbia Nemzetközi Rádió november 3-a óta videós híreket is közöl, hogy a diaszpórát, valamint a külföldi és belföldi közvéleményt minél megfelelőbb módon tájékoztathassa. A legfontosabb eseményekről szóló beszámolókat a www.glassrbije.org honlapunkon szerb nyelvű videós kiadásban is megtekinthetik. Tervben van az idegen nyelvű műsorok videós híreinek bevezetése is, amelyek elsősorban a világ más tájain műsorainkat hallgatók, valamint a hazánkban diplomáciai szolgálatot teljesítő, művelődési és gazdasági képviseletekben tevékenykedő külföldiek teljesebb tájékoztatására szolgálnak. A Szerbia Nemzetközi Rádió együttműködésre nyitott intézmény ezért hallgatóink, és hamarosan nézőink, híreit és videofelvételeit is szívesen fogadjuk a következő E-mail címen: video@glassrbije.org

Tartalom átvétel