Közlemény

Új lehetőség a garantált parlamenti helyek bevezetésére a Vajdaságban - VMDP Közlemény

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt üdvözli a bejelentést, miszerint a Vajdaság Statútuma kiegészítésre újra visszakerülhet a tartományi képviselőházba. Ismeretes, hogy a dokumentumot a Vajdaság AT képviselőháza a múlt év október 15-én elfogadta és azt megerősítés céljából, megküldte a szerbiai parlamentnek. Ha a dokumentum újragondolásra visszakerül a tartományi képviselőházba, ez lehetővé teszi, hogy a képviselők a VMDP kezdettől fogva hangoztatott kifogásait is megvitassák.

A kereskedelmi tárca közleménye

Kereskedelemfejlesztési stratégiai tervet fogadott el a szerb kormány, amelynek növelnie kellene a kereskedelmi cégek hazai piaci versenyképességét. A kereskedelmi tárca közleménye szerint, a fenti stratégia a kis- és középvállalatok megőrzését és fejlesztését célozza, továbbá a külföldi kereskedelmi láncok beáramlását, valamint a hazai kereskedelmi láncok külföldi terjeszkedését hivatott ösztönözni. A közlemény hangsúlyozza, a stratégia, amely Szerbia minél gyorsabb uniós csatlakozásának szükségességéből indul ki, a kormány és a kereskedelmi tárca hivatalos dokumentuma lesz, ennek alapján fogja ugyanis kialakítani a piac és a kereskedelem terén érvényesítendő politikát és intézményes megoldásokat.

A Vajdasági Független Újságíró Egyesület közleménye

Vajdasági Független Újságíró EgyesületA Vajdasági Független Újságíró Egyesület tegnap felszólította a Belügyminisztériumot, az ügyészséget és a Köztársasági Távközlési Ügynökséget, hogy sürgősen derítsék ki, hogy ki gátolja a Peščanik c. rádióműsor sugárzását és ki támadja a műsor honlapját. Ha az állami szervek nem reagálnak, akkor az újságírók szervezete úgy tekinti, hogy közük van a műsor felszámolásához, olvasható a szervezet közleményében. Értékelés szerint a Peščanik c. műsor azon kevés médiaprojektumok közé tartozik, amelyek nem állnak a pártleszámolások szolgálatában és bírálóan viszonyul az egész „politikai osztályhoz”. A Peščanik honlapja most nem elérhető, mert hackerek támadása érte, s a B92 Rádió hallgatói is jelezték, hogy valami zavarja a műsort.

A Gazdasági Tanács elnökének közleménye

Nenad Popović, a Gazdasági Tanács elnöke szerint a szerb kormánynak nincs semmiféle stratégiája a válság elleni küzdelemhez és nem képes megvédeni Szerbia polgárait és gazdaságát annak következményeitől. Közleménye szerint a kormány csakis külföldi adósságvállalással képes fenntartani a gazdasági stabilitást.

A Vajdaság AT Képviselőházának elnökének karácsonyi és újévi köszöntője

Karácsony világszerte a szeretet, az ajándékozás ünnepe, amikor szívünket öröm és megbékélés tölti ki. A szeretet ereje minden korban az örökérvényű erkölcsi értékek, a kölcsönös tisztelet és megértés üzenetét hordozza magában. Az év vége ugyanakkor alkalom arra, hogy összegezzük az eltelt év eseményeit és bizakodással tekintsünk a jövőbe.

A délvidéki mészárlások beismerése nélkül Szerbia nem lehet EU-tag - Becsey Zsolt (EPP-ED, Fidesz) sajtóközleménye

Szerbia majdani uniós tagságának előfeltétele kell legyen, hogy Belgrád hivatalosan beismerje a titóista partizánok által 1944-45-ben a Délvidéken elkövetett népirtást, aminek becslések szerint negyvenezer magyar, kétszázhatvanezer német és zsidó esett áldozatul, "kollektív bűnösségük" koholt vádjával. E mai napig fenntartott megbélyegzés eltörlése, valamint az áldozatoknak nyújtott jóvátétel nélkül Szerbia nem felel meg a népek közti megbékélés Európában bevett gyakorlatának, következésképpen az uniós felvételi kritériumoknak sem - emlékeztette történelmi felelősségére a Belgráddal tárgyaló Brüsszeli Bizottságot Becsey Zsolt.

A VMDP választmánya szombati ülésén megvitatta politikai helyzet alakulását

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt választmánya szombati ülésén megvitatta politikai helyzet alakulását. Megállapításai a következők:

Magyar veszély Bácskában!

A címben megfogalmazott állításnak természetesen semmilyen valóságalapja nincs. Mégis, a belgrádi Večernje Novosti újságírói a lap 2008. november 18-án megjelent online kiadásában túldimenzionált magyarellenes atrocitásokról, illetve a szerbek fenyegetettségéről cikkeznek. (Egy nappal később ugyanerről a témáról, ugyanilyen hangnemben ír a Politika napilap újságírója is.)

Tartalom átvétel