EU hírek

Olli Rehn: jövő héten Belgrádban megismétli majd, hogy az Európai Unió erőteljesen támogatja Szerbia európai jövőjét

BRÜSSZEL - Olli Rehn uniós bővítési biztos csütörtökön Brüsszelben közölte, hogy a jövő héten Belgrádban megismétli majd, hogy „az Európai Unió erőteljesen támogatja Szerbia európai jövőjét s reméli, hogy az EU Minisztertanácsának hamarosan alkalma lesz elismerni Szerbia maradéktalan együttműködését a hágai törvényszékkel”.

Az Európai Parlament ma elfogadta a Koszovóról szóló határozatot

STRASBOURG - Az Európai Parlament ma elfogadta a Koszovóról szóló határozatot azzal a módosítással, hogy ismerjék el Koszovót azok az uniós országok is amelyek ezt eddig nem tették meg. A 27 uniós tagország közül eddig Ciprus, Spanyolország, Görögország, Szlovákia és Románia nem ismerte el Koszovó függetlenségét. A határozat szerint az EU és az EULEX kövessen el mindent annak érdekében, hogy az egész régió stabilizálása végett Koszovóban javuljon a gazdasági és a politikai helyzet. A politikai ajánlást képező határozatra 424 képviselő szavazott, ellene pedig 133.

Az Európai Unió ma nyilatkozik meg Koszovó függetlensége kikiáltásának egyéves évfordulója alkalmából

BRÜSSZEL - Az Európai Unió ma nyilatkozik meg Koszovó függetlensége kikiáltásának egyéves évfordulója alkalmából. Az ügyben az EU tagországai továbbra is megosztottak. Az Európai Parlament Kosovóra vonatkozó határozatot vitat meg. Strasbourgi ülésén felszólítja majd az EU Minisztertanácsát és az Európai Bizottságot, hogy nyilatkozzanak a kosovói helyzet eddigi alakulásáról attól kezdődően, hogy déli szerb tartomány tavaly február 17-én egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.

A csehek az elektromos hálózatokra irányítanák az EU figyelmét

A cseh uniós elnökség által rendezett konferencián több előadó is azt hangsúlyozta, hogy az EU-nak új áramtermelésre és -szállításra alkalmas infrastruktúra építésére kellene koncentrálnia, mivel az energiabiztonság nem csak a gáz és olajellátási útvonalak diverzifikációjáról szól. Az EurActiv csehországi szerkesztősége Ostravából tudósított.

Az Európai Uniónak ma nyilatkozatot kell elfogadnia Koszovó egyoldalúan kikiáltott önállóságának első évfordulója alkalmából

Az Európai Uniónak ma nyilatkozatot kell elfogadnia Koszovó egyoldalúan kikiáltott önállóságának első évfordulója alkalmából, melyről a tagországok között továbbra sincs egyetértés – jelentette be az Európa Parlament, amely elfogadja majd a rezolúciót. Az Európa Parlament, strasbourgi értekezletén, felkéri az Európai Unió Minisztertanácsát és az Európai Bizottságot arra, nyilatkozzon Koszovó fejlődéséről, mivel 2.008. február 17-én, Prištinában, egyoldalúan kikiáltották Koszovó önállóságát. A parlament közleménye hangsúlyozza, hogy most Koszovón, kétéves mandátummal, az EULEX-küldetés tevékenykedik, az ENSZ Biztonsági Tanácsa rezolúciója 1244-es szakaszának szélesebb értelme keretében, amely akkor fejeződik be, ha a koszovói hatalom garantálni tudja a joguralmat minden ott lévő közösség számára.

Szerbia meghívta az Európai Unió küldöttségét, hogy látogasson Belgrádba

BRÜSSZEL - Szerbia meghívta az Európai Unió küldöttségét, hogy látogasson Belgrádba és állapítsa meg a tényállást a Hágával való maradéktalan együttműködés ügyében, ami kiegészíthetné a hágai ügyészség készülő jelentését. Vuk Jeremić szerb külügyminiszter ezt tegnap Brüsszelben az EU miniszteri hármasával közölte. Ilyen javaslatot kapott Hollandia is, amelynek a külügyminisztere elfogadta a meghívást. Olli Rehn uniós bővítési biztos azt mondta, hogy február 12-én személyesen utazik el Belgrádba a tényállást megállapítani. A küldöttségről egyébként az EU minisztertanács illetékes dönteni.

A Gazprom nem fizet kompenzációt a gázkiesésért

A Gazprom nem fizet kompenzációt az elmúlt hetek ellátáskiesései miatt sem Bulgáriának, sem Szlovákiának, akiket pedig súlyosan érintett a gázhiány, számol be az EurActiv bolgár partnere a Dnevnik. Az orosz-ukrán gázvita következtében 18 EU-tagállamnak kellett ellátási gondokkal szembe néznie.
Szófia hivatalosan is felszólította az orosz állami tulajdonban lévő gázszolgáltatót, a Gazpromot, hogy fizessen kompenzációt a bolgár fogyasztóknak. Bulgária azt is kérte az orosz energiaóriástól, hogy egyezzenek meg alacsonyabb gázárban, kompenzálandó a szállítási kiesést. A bolgár miniszterelnök, Szergej Stanishev a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy országa 123 millió köbméter gáztól esett el a kéthetes válság alatt. A sajtó szerint a kompenzációs igény értéke eléri a 100 millió eurót.

Szerbia még a cseh elnökség alatt beadhatja csatlakozási kérelmét

Vuk Jeremić szerb külügyminiszter mai (2009. január 26.) brüsszeli látogatása során több uniós vezetővel is tárgyal. Belgrád szeretné, ha egy éven belül megkezdenék az országgal a csatlakozási tárgyalásokat.
Jelenleg a Koszovó elismerése körüli viták és a szabad lábon lévő szerb háborús bűnösök ügye jelentik a legnagyobb akadályt Szerbia csatlakozása előtt, azonban Jeremić jelezte, hogy a belgrádi vezetés mindent meg fog tenni, hogy ezekben a kérdésekben is előlépés történjen. A B92 televíziónak nyilatkozó külügyminiszter elmondása szerint még a júniusban véget érő cseh elnökség alatt benyújtanák a tagfelvételi kérelmet, ezt követően pedig még 2009 vége előtt szeretnék elnyerni a tagjelölti státust, míg a csatlakozási tárgyalásokat a 2010 első félévében esedékes spanyol elnökség alatt szeretnék megkezdeni.

Tartalom átvétel