Tokaj-Hegyaljai bortúra

Élvezem a bortúrákat, mert szeretek közel kerülni a természethez és különleges ízeket érezhetek. Tokaj talán az első hely ahova azonnal visszamennék, még akár egy szüretre is. Csak egy napos, de kemény szüretről beszélek, azokon a dombokon többet nem is bírnék ki. Egy pillanatig sem irigylem a földeket gondozó munkásembert. A táj csodálatos, magával ragadó. Terveztük is egy sátor felhúzását valahol a szabadban a Bodrog, a kéményeken kelepelő gólyák és a végtelenségbe rohanó szőlőtőkék szomszédságában. Nagyon jól éreztük magunkat.

Nekiindultunk a tokaji bortúrának úgy, hogy egyik borászatot sem ismertük, neveket a szakmában úgyszintén. Még hallomásból sem. Szepsy István azért kivétel, mert boraival már találkoztam az USA-ban, de őszintén be kell vallanom (szégyellem is nagyon) nem voltam képes arra, hogy fejembe tartsam. Előítéletek nélkül, spontán kóstoltuk végig öt borászat kínálatát. Előre lebeszélt látogatásunk állomásai: Disznókő, Andrássy Kúria, Patricius, Béres és Szepsy István.

Nem vagyok rendszeres borfogyasztó főként azért, mert hamar megárt az alkohol, így társaságban inkább sört fogyasztok. Nincs miért szégyenkeznem, ha kicsit laikusnak számítok, mert úgy érzem az érzékeim azért a helyén vannak annyira, hogy döntsek ízlik-e a bor vagy sem? Érzem az alap ízeket is, de a bor 15 mondatos szakmai elemzésére nem vagyok képes, ahhoz meg végképp nem értek, hogy a bort forgatva a pohárban órákig vitatkozzak azon, hogy kajszit érzek-e vagy pedig kajszi lekvárt? Szerintem a normál fogyasztó nevetségesnek is tartja, nem? Az én értékrendemben szinte csak, szuper, közepes, rossz és pocsék bor létezik, amit majd elképzelek és kitálalok egy étel-kombinációval. Az étel-ital párosítását (több-kevesebb sikerrel) könnyebb feladatnak tartom. Összegezve még csak annyit, hogy majdnem annyira meg tudok vadulni egy különleges bor szájhoz vételénél, mint az aki ért hozzá és észreveszem én is, ha bajok vannak vele. Remélem, hogy így is van és ennyi elég is nekem, szakács vagyok nem sommelier. Ebben a szemléletben szeretném leélni az életemet, ami nem jelenti azt, hogy tudatosan (finoman fogalmazva) értesületlen maradjak. Idővel megtanulom majd a fontosabb neveket, de pillanatnyilag érhető az állapotom, hiszen új vagyok még és 10 évig csak butultam az USA-ban.

Szakértőnek kell lenni ahhoz, hogy eldöntse az ember ízlik-e a megkóstolt ital vagy sem? Nem hiszem. Elriaszthatja-e a magamfajta "buta" turistát az, ha nem nagyon kedvelik Tokaj Hegyalján? Semmiképpen sem. Sőt, ha egy cipőben jársz velem megfogadod a tanácsomat és felfedezed ezt a csodás vidéket. Páratlan élmény, szívd magadba a pince illatát, ereszd el magad, kóstolj és kérdezz szabadon. Gondolj arra, hogy borásznak ugyan olyan szüksége van a "normál fogyasztói" borturizmusra, mint a részrehajló szaklapira. Saját fejlődése érdekében mind a kettőnek a véleményére jobb, ha hallgat. Ezt különben Szepsy István is alátámasztotta, amikor azt mondta, hogy : "olyan, mint buta kérdés nem létezik".
Disznókőn 14 bort kóstoltunk, ami szerintem túlságosan sok. El Paso Robles-i (borvidék Kaliforniában) élményeimre gondoltam, ahol egyszer 11 bort kóstoltam végig. Azért nem tetszett, mert túlságosan hasonlítottak egymáshoz az ízek, talán ezért nem is fogott meg egyik bor sem igazán. Így az élményt hamar el is felejtettem. Körülbelül így volt ez a Disznókő Borászattal is. A 2000-es Eszenciára viszont tisztán emlékszem. Itt éreztem a számban, életemben először ezt a csodás ízvilágot. Ennél a borászatnál a száraz borok nem ízlettek annyira, de nem kell megsértődni, hiszen azt sem tudom megmagyarázni miért gondolom így. Az édes mind csodálatos volt, de mivel ez volt az első állomásunk utólag tudom már, hogy ízletesebb édesek is léteznek. A pince eszméletlen gyönyörű, mindenkinek ajánlom a látogatást.

Andrássy Kúria: Érdekes barlangfürdő, wellness világszínvonalú spa, trópusi élményzuhany, aszú massage, szonatina szőlős kéz-karápolás...stb. Tágas konyha hatalmas fűszerkert, saját befőzésű lekvárok, szimpatikus szakács. Kevés ablakos (kicsit bezárt) de izgalmasnak tűnő Passione nevű étterem, (nem ettünk az étlapról). A grillteraszon ültünk le, tetszett. A kóstolásra átvittek minket egy pici nagy asztalos szűk helyiségbe. Nem volt élvezetes. 6-7 bort kóstoltunk a szárazakat nem tartom harmonikusnak az édesek nem ízlettek annyira, viszont az Eszencia jobb volt, mint Disznókőn. Nyers aszút is kóstolhattunk, amire azt mondták a hozzáértő kollegák, hogy különleges kiváltság.
Patricius: Molnár Péter vezette a birtok túrát, nagyon szenvedélyes, napra késznek látszó, precíz borkészítés. Péternek óriási érzéke van ahhoz, hogy lekösse a figyelmedet. Okosan beszél. Harmonikus ízek, majdnem minden ízre emlékszem, a száraz is és az édes is kimondottan nagyon-nagyon ízlett. Kettő szárazat és négy aszút kóstoltunk, ráadásnak jött a zamatos eszencia. A Katinka és az eszencia volt a legemlékezetesebb, de újra mondom, a borokban érezhető harmónia észrevehetetlen.
Béres: Ámultunk. Az épület, a táj mind csodálatos, a száraz borok sajnos nem nagyon ízlettek. Az aszú törkölypálinka kivételével semmi különleges sem történt. Hatalmas üzem, palackozó, óriási fa ajtók, világszínvonalú pincei, üzemi megoldások. Fantasztikus fotókat készítettünk, az a hosszú, beton erős fa-asztal nagyon tetszett.
Utolsó állomásunk Szepsy István volt. Itt döbbentünk rá, hogy az előző borászatoknál – furcsán - csak az optimizmust láttuk, hallottuk. Szepsy István viszont olyan gondolatokat tárt elő és Nála olyan szavak is elcsendültek, amiket az élet más területein is (valójában minden területén) alkalmazni lehet. Kitartásról, hitről, szeretetről és becsületről beszélt, teljesen őszintén és bizalmasan. Az is tetszett, hogy Ő talán nem minden esetben várta el, hogy kóstolásnál szételemezd Neki az ízeket. (A legjobb dolog szerintem, ha csak egyszerűen elmondod mit érzel.) A száraz is és az édes is magasan jobban ízlett, mint az előző borászatoknál. Látogatásunk utolsó perceiben elővette a lopóját (megadta a módját) és az eszenciát azzal spriccelte a poharunkba. Élmény volt itt minden perc.
2008. augusztus 10., Budapest ~cheflaszlo






 










Belépés

BIZTONSÁG
A biztonság érdekében
Image CAPTCHA
Írja be a képen látható karaktereket

Tartalom megosztás