XVIII. „ANYÁM FEKETE RÓZSA” Magyar Nyelvű Nemzetközi Vers- és Prózamondó Találkozó vajdasági elődöntője

Vajdasági Magyar Versmondók EgyesületeFelhívás

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete és a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület 2008-ban is megrendezi a XVIII. „ANYÁM FEKETE RÓZSA” Magyar Nyelvű Nemzetközi Vers- és Prózamondó Találkozó vajdasági elődöntőjét. Az édesanyák tiszteletére meghirdetett versenyen gyermek (12-15 év), ifjúsági (16-21 év) és felnőtt kategóriában lehet indulni. A tavalyi évhez hasonlóan énekelt vers kategóriát is hirdetünk 15 éves kortól. Egyéni jelentkezőket, tehát szólistákat várunk.
A jelentkezőknek három verset vagy prózát kell megjelölnie, melynek kortárs magyar, vagy világirodalmi alkotásnak kell lennie /XX-XXI. század/. Ezenkívül a versenyzők a magyar népköltészet remekeivel is jelentkezhetnek. A zsűri bármelyik művet kérheti az indulótól. Az előadott mű időtartama nem haladhatja meg az öt percet.
Az elődöntő helyszíne és időpontja: 2008. március 29. Bácsfeketehegy, Művelődési Otthon (JNA 24.), délelőtt 10.00 óra. A nevezési díj 200 dinár. Érdeklődni Barta Júliánál a 024/738-003-as telefonszámon lehet hétköznapokon 19-21 óráig.
Jelentkezési cím: Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, 24323, Bácsfeketehegy, JNA 24. vagy vmve.versmondo@gmail.com. Jelentkezéskor kérjük a következő információkat feltüntetni: név, életkor, pontos lakcím, telefonszám, valamint a versek, prózák szerzői és címei. Jelentkezési határidő: március 15.



 










Belépés

BIZTONSÁG
A biztonság érdekében
Image CAPTCHA
Írja be a képen látható karaktereket

Lapjaink

Cégkatalógus
Poslovni adresar Vojvodine
Délvidéki eseménynaptár
Vajdaság Portál
Autonomna Pokrajina Vojvodina
Iránytű - délvidéki videótár