Állásfoglalás a Magyar Koalíció kormányzati felelősségvállalásáról a szabadkai hárompárti egyeztetésen elhangzottak alapján
1. A VMDP intézőbizottsága azt tartaná helyesnek, ha a Magyar Koalíció köztársasági szinten nem vállalna kormánytisztségeket, miniszteri posztot. Különösen érvényes ez a mezőgazdasági miniszter posztjára. Legjobb lenne, ha a Demokrata Párt embere töltené be ezt a tisztséget. Így a vajdasági magyarok közvetlen tapasztalatokat gyűjthetnének arról, hogy az ígéretek tömkelegéből mi valósul meg a gyakorlatban.
A VMDP nem ellenzi, hogy a Magyar Koalíció a tartományi szinten vállalja a kormányzati felelősséget. A községekben helyesli a végrehajtó hatalomban való részvételt.
Helyeseljük a fiatal szakemberek csoportjának (10-15-ről van szó) elhelyezését Belgrádban a minisztériumokban.
2. Igyekezni kell elkerülni a „csomagban” zajló tárgyalásokat. Az eddigiek során is kiviláglott, hogy a Demokrata Párt a köztársasági megoldásokkal való kecsegtetés taktikáját alkalmazva a másik két szinten, esetenként a zsarolástól sem rettenve vissza, a saját politikai fölényét igyekszik kidomborítani. Arra kell törekedni, hogy a községekben ahol ezt a Magyar Koalíció megteheti, azt az együttműködési formát válasszuk, amelyben a legtöbb a magyar. Zentán és Adán be kell vonni a megbeszélésekbe az MPSZ képviselőit is.
3. Ügyelni kell arra, hogy a községi szintű megbeszéléseken mindig jelen legyen mind a három koalíciós magyar párt képviselője. A Magyar Koalíción belül mellőzni kell a múlt felhánytorgatását. Ugyanakkor arra kell törekedni, hogy a Magyar Koalíció az egyeztetéseken, kölcsönös megbecsüléssel és a közjó iránti tisztelettel a vajdasági magyarság szempontjából optimális eredményt mutasson fel. Akkor is fontos a minőség és az alkalmasság mércéjének tisztelete, ha egy-egy tisztség esetében történetesen az MK két tagja között kell dönteni.
4. A Demokrata Párttal történő együttműködésre vonatkozóan – tekintettel arra, hogy ez a párt adja a kormányfőt – mindig, a tartományi és a községi szinten is, szóba kell hozni a Magyar Koalíció autonómiaformákat is tartalmazó Platformját. Annak ellenére követelni kell annak minden szinten történő nyilvános megerősítését, hogy a párt belgrádi vezetői a konzultációk során ezt már megtették.
Az autonómiakövetelés következetes minden szinten történő elismertetése a köztársasági testületekben pedig a szükséges döntések meghozatala a Magyar Koalíció számára az egyetlen hatékony eszköz arra, hogy a magyar tagpártok ellenálljanak a Demokrata Párt megosztásra és bekebelezésre irányuló, egyre intenzívebb törekvésének.
VMDP Közlemény
Ágoston András
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Temerin
Közlemény, 2008. június 27.





