Vajdaság Portál

Április 25-én este vette kezdetét a sorrendben tizenötödik Mementó rendezvénysorozata Ljubomir Paljić újvidéki fotóművész Izrael ma című alkalmi kiállításának megnyitójával. Ezt követte a moziban levetített Rézbánya Borban című magyar dokumentumfilm.
Másnap a Kemény család Népkertben levő emlékművénél, majd a volt Fruzsa-iskolánál helyezték el az emlékezés koszorúit. 18 órakor a volt zsinagóga helyén elhelyezett emléktáblánál alkalmi műsorral emlékeztek meg az 1944-ben ártatlanul elhurcolt kanizsai zsidókról.
Bevezetőjében Weiss Zoltán, a Mementó szervezője elmondta, 1944. április 26-án reggel a Népkertben kezdték a kanizsa zsidó lakosság deportálását. Pontban este hat órakor gördült ki a halálvonat a kanizsai vasútállomásról. Több mint háromszáz zsidó polgárt, a teljes kanizsai zsidóságot elvitték. Alig harmincan élték túl Auschwitzot.
Az önkormányzat nevében Hegedűs László községi tanácsos mondott beszédet:
− Éli, Éli, lámá sábáktámi? Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Ezekkel a szavakkal fordult Krisztus a keresztfán a mennyei atyához. Ezekkel a szavakkal hívja Istent az, aki kilátástalan helyzetben van.
Bizonyára ezekkel a szavakkal éltek azok is, akikre emlékezni ma itt összejöttünk.
Magyarkanizsa és a Tisza mente többi települése: Bácsföldvár, Óbecse, Péterréve, Mohol, Ada, Zenta izraelita hitű lakosai, akiket hatvannégy évvel ezelőtt ezen a napon hurcoltak el otthonaikból. Eleinte csak éjjel, gyáva lesből verték meg valamelyiküket. Azután kirekesztő feliratokkal és ábrákkal pingálták össze házaikat. Majd megszentségtelenítették, olykor fölgyújtották síremlékeiket és templomaikat. Mindezt az éj leple alatt.
Végül, mivel mindig az ifjúságot a legkönnyebb manipulálni, arcvonalba sorakozott fiatalok fényes nappal verték végig őket.
Sajnos, ezek a dolgok még most is, itt is megtörténnek közösségünkben.
És mi lett a vége? Marhavagonba zárt emberekkel teli szerelvények hosszú sora és végül a hideg krematóriumok.
Több millió európai zsidó veszett oda, köztük egykori polgártársaink nagy része is.
Egy Istentől elrugaszkodott ideológia nevében vitték végbe mindezt, és finoman úgy nevezték: Endlösung.
Szerencsére, a világméretű összefogás legyőzte ezt az ideológiát és képviselőit − hallottuk egyebek között.
A megemlékezés folytatásában az Izraelben, Naharija városában élő kanizsai származású Klein Franjo két alkalmi versét Bús János tolmácsolásában hallottuk.
− Az emlékezés közös kötelesség. A megemlékezés pedig nem zsidó, hanem összetársadalmi ügy − emelte ki beszédében Weiss Zoltán, majd feltette a kérdést: lehet-e megbékélés nélkül felejteni?
Végül az önkormányzat, a szabadkai zsidó közösség, Topolya város, a Rákóczi Szövetség helyi szervezete, a Magyar Koalíció, a G17 Plusz képviselői elhelyezték az emléktáblánál a kegyelet koszorúit.

Fotó: Puskás Károly
Tornai Erika
Tornai Erika írásai >>