Pál Utcai Fiúk 25 plakát és logó Pályázat

A Pál Utcai Fiúk zenekar idén ünnepli 25. születésnapját. A zenekar ez alkalomból közös ünneplésre hívja a közönséget: jubileumi plakát és logó tervező pályázatot hirdet. Ha szeretnél a zenekar születésnapi ünnepségsorozatának, valamint az idén megjelent Legelő című lemez turnéjának részese lenni, tervezd meg Te a zenekar plakátját!

Miért jó ez neked?
- országszerte bizonyíthatod kreativitásodat, hiszen a nyertes pályamű reklámozza majd a PUF 25 éves születésnapi koncertjét az ország több városában, valamint a koncertet követő turné állomásaira is elkísérik a zenekart
- kiállításon vehetsz részt, amelyen az összes beérkezett pályamű közszemlére kerül a PUF régebbi plakátjaival egyetemben
- a nyertes plakátokon természetesen a zenekar neve mellett szerepel majd a neved, mint dizájner
- tiszteletjegyet nyerhetsz a 25 éves születésnapi koncertre (2008. október 10.)
- tiéd lehet a PUF Legelő című új lemeze

Kiállítás
Szeptember végén kiállítást tervezünk az összes beküldött pályaműből, amelyeket a PUF 25 éve összegyűlt plakátjai mellett állítunk ki.

Technikai tudnivalók:
Az eredeti plakátokat B2, vagyis 50 x 70 cm-es méretben készítsétek el (layeresen), de elegendő, ha a tervről készült layoutot juttatjátok el hozzánk. A plakátokat jpg formátumban kell beküldeni, ám fontos, hogy szükség esetén az eredeti layeres psd file is rendelkezésünkre álljon. A jpg file-okat e-mailen várjuk az alkotó nevével, e-mail címével, és telefonszámával együtt. A JPG formátumú plakát mérete A3, felbontása pedig 300 dpi legyen!

Az eredeti psd plakátra (B2, vagyis 50 x 70 cm, 250 dpi felbontás, layeres) azért van szükség, mert ha a te pályamunkád nyer, erre az eredeti file-ra van szükségünk a születésnapi koncert/turnéplakát végleges verziójának elkészítéséhez.

A PUF logókat A4-es méretben, 300 dpi felbontásban várjuk jpg formátumban, szintén az alkotó nevével, e-mail címével, és telefonszámával együtt. A logók psd formátumban is legyenek meg, de itt is a jpg layoutokat várjuk.

Határidők:
A plakátok és logók JPG formátumú layoutjait augusztus 14-én éjfélig várjuk.

Pályázó adatai:
Kérjük a pályázatok mellett tüntesd fel a neved, e-mail címed és telefonszámod, ezeket e-mailen küldd el, hogy a kiállítással kapcsolatban fel tudjuk veled venni a kapcsolatot. Ha a te általad tervezett plakát nyer, akkor a nyeremények átvételével kapcsolatban is egyeztetnünk kell.

A pályázatokat a következő címre várjuk:
pufplakat@rockszerviz.hu

További információ és segítségnyújtás: Baltavári Bea, 20/982-2701, pufplakat@rockszerviz.hu

Fontos tudnivaló:
Három kategóriában hirdetünk eredményt:
1. 25 éves születésnapi és lemezbemutató koncert plakát;
2. 25 éves születésnapi és lemezbemutató turnéplakát;
3. PUF logó

Minden pályázó beleegyezik, hogy az általa tervezett plakátot a PUF zenekar 25 éves születésnapi koncertjét felvezető plakátkiállításon bemutatjuk. A nyertes pályázó hozzájárul, hogy az általa tervezett plakát, illetve logó - személyes egyeztetés után - a PUF zenekar 25 éves születésnapi koncertjéhez/turnéjához tartozó promócióban - az alkotó neve szerepeltetésével - megjelenjen. Egy pályázót több pályamunkát is beküldhet. A nyertes plakátokat a zenekar választja ki.

A következő címről letölthető néhány zenekari fotó és az új lemez fotója, amelyeket felhasználhatsz a tervekhez: http://www.rockszerviz.hu/puf/PUFplakat/ . A fotók használata nem kötelező, de lehetséges!

Eredményhirdetés: 2008. augusztus 17-én.

Kötelező elemek PUF plakát tervekhez
Pál Utcai Fiúk
25 éves szülinapi és lemezbemutató koncert/turné
2008. október 10. Petőfi Csarnok
Megjelent a Legelő! (+ borító fotó)
Jegyek elővételben kaphatók a http://www.rockszerviz.hu oldalon.
http://www.puf.hu
http://www.1grecords.hu
http://www.rockszerviz.hu

Belépés

BIZTONSÁG
A biztonság érdekében
Image CAPTCHA
Írja be a képen látható karaktereket

Tartalom megosztás