Közzétéve Vajdaság Portál (http://www.vojvodinaportal.com/hu)
A temerini Szirmai Károly MME tiltakozása

Az elmúlt években a legkülönbözőbb módokon károsították meg a Szirmai Károly MME épületét mindeddig ismeretlen személyek. Összetörték a művelődési egyesület tábláját, berúgták a bejárati ajtót s többször betörték az utcára néző üvegfalat. A legutóbbi rendezvényen, amit a Lukijan Musicki központ szervezett, megkárosították az egyesület belső helyiségeit is.
Ami viszont a falu ünnepének előestéjén történt, az minden eddigi támadást fölülmúl, teljességgel elfogadhatatlan és felháborító. Július 19-én a színházteremben a néptánccsoport és a Magyarországról érkezett vendégegyüttes közös műsorára került sor. A műsor után, amikor a vendéglátók a vendégeket kísérték ki, egy lövedék csapódott a bejárati ajtó melletti üvegfalba, centiméterekkel a vendégek feje fölött. A lövedék hihetetlen erővel ütötte át az üvegfalat, szabályos lyukat fúrva abban. Minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a lövedék, amely az egyesület masszív üvegfalát cukorpapírként fúrta át, akár végzetes is lehetett volna az egyesület épülete előtt állók számára.
Nem mellékes az sem, hogy a faluünnep napjára megrongálták a Lukijan Musicki központ magyar feliratozását is.
Függetlenül attól, hogy milyen tárgy lyukasztotta ki az egyesület üvegfalát, félreérthetetlen a szándék, amellyel a lövedéket az egyesületre irányították. Mint ahogyan félreérthetetlen a magyar felirat törlése is. Mélységesen elítéljük, az egyesületet ért támadást s arra kérünk mindenkit, hogy álljon mellénk, tiltakozzon velünk együtt. Felhívjuk a községi képviselő – testületet, hogy erélyesen ítélje el a történteket és felhívjuk a rendőrséget, hogy a támadást ne jelentéktelen „kósza kavicsként” kezelje, hanem az ügy súlyával összhangban tegyen meg mindent a tettesek felkutatásáért és megbüntetéséért.

Az egyesület nevében:
NAGY Sándor elnök
2008. július 25., Temerin

© 2008 Vajdaság Portál. Minden jog fenntartva

Forráscím: http://www.vojvodinaportal.com/hu/telepulesek_hirei20080725