Freire Szilvia a készülés hevében

Ultrahangos alakformálás, edzés, fogszabályzás – ezek a Királynő feladatai a világversenyig.

Freire Szilviát májusban ismerhette meg az ország, amikor a legszebb címmel járó korona a fejére került. Szilvi édesapja portugál származású, ezért folyékonyan beszél portugálul és angolul. Az édesanyja AIDS kutatóként dolgozott. Szilvi a Királynő című műsor döntőjében elmondta, hogy hobbija a festészet, a póker, és szíve szerint olyan szervezetet támogatna, ami a klímaváltozás ellen harcol. Szilvinek a verseny óta igencsak megváltozott az élete.

- Egy évvel ezelőtt eszembe nem jutott volna, hogy nyerhetek, vagy egyáltalán, mi vár rám. Már kezdem megszokni, és egyben élvezni is a körülöttem zajló eseményeket, de az elején még nagyon furcsán éreztem magam. Hihetetlenül zavarban voltam, főleg a kamerák előtt, most már viszont egyre magabiztosabb vagyok. Remélem társ-műsorvezetőként sem vallok szégyent – mondta mosolyogva a Királynő.

Szilvinek ez a nyár inkább munkával és készüléssel telik, mintsem pihenéssel. Hétfőtől a Csak Csajokban találkozhatnak vele 5 reggelen keresztül.

- Minden téma érdekel; az ezotériától kezdve az egészséges életmódig. Bár mostanában sokszor előfordul, hogy a nagy rohanásban nem tudok sem reggelizni, sem ebédelni, aztán hirtelen eszem, ami ugye a legrosszabb. Ettől függetlenül igyekszem betartani az alapvető szabályokat, hiszen a versenyig már csak két hónap van hátra.

Október elején Kijevben rendezik meg a Miss World szépségversenyt, ahol Szilvi képviseli Magyarországot. Addig pedig a felkészülés hevében telnek napjai.

- Hetente kétszer járok konditerembe, mert szerintem az a leglátványosabb alakformálás. Aztán háromhetente fogszabályzás, ami azt jelenti, hogy folyamatosan állítanak fogaimon, már látszik a változás, és a versenyre remélhetőleg tökéletes is lesz. Ami kellemetlen, hogy nagyon nehezen tudok harapni. Ezenkívül járok még ultrahangos alakormáslásra, valamint azon is dolgozunk, hogy a bokámon lévő tetoválást eltüntessük – mesélte Szilvi.

Mindezek ellenére Freire Szilvia úgy érzi, hogy megéri a sok fáradozás, hiszen számára most az a legfontosabb, hogy a világot is ugyanúgy elkápráztassa szépségével és tudásával, mint a magyar zsűrit.
forrás: RTL Bulvár


Kapcsolódó cikkek:
Miss Universe - Először került magyar lány a legjobb 15 közé! >>
Több, mint kétezer lány akart Királynő lenni! >>
Miss World és Miss Universe Hungary 2008 választás - Nagyszabású gálaest élőben az RTL Klubon! >>
A BETEG KIRÁLYNŐ-JELÖLT VALLOMÁSA - Budai Zsuzsi >>
Íme a döntős szépségek! - Miss World és Miss Universe Hungary 2008 választás >>
Freire Szilvia lett a Királynő! >>
A Királynő boldogan ébredt >>
Miss Earth duplázott >>



 










Belépés

BIZTONSÁG
A biztonság érdekében
Image CAPTCHA
Írja be a képen látható karaktereket

Tartalom megosztás