Utasi Árpi mégsem ment nyaralni
A Csillag születik győztese nem vakációzott, mert betartja, amit ígért.
Utasi Árpi zsenge kora ellenére nagyon felelősségtudó. A kislegény ugyanis a nyári vakáció alatt is dolgozik. Színházi szerepe miatt még egy iskolai nyaralásra sem ment el.
- Sok fellépésem volt, nem tudtam a többiekkel menni. Ugyan egy kicsit bántam, de az első a kötelesség, ha elvállaltam egy munkát, akkor be kell tartanom, amit ígértem – mondta az RTL Bulvárnak.
A Csillag születik nyertese nem bánkódik, szabadidejében megtalálja a módját a pihenésnek, szórakozásnak.
- Itt vannak a barátaim, és szerintem az a legjobb nyár, ha azokkal lehetek, akiket ismerek, szeretek. Sokat játszunk, számítógépezünk, vagy az egyik haveroméknál szórakozunk az úszómedencénél, úgyhogy minden megvan nekünk, ami csak kell! Most nyáron azért kevesebb a munka, de amit kell, azt megcsinálom, segítek a ház körül is.
Árpit szeptembertől ismét várja az iskola.
- Az első félévben biztosan magántanuló leszek a színház miatt, de nem tudom, később mit hoz a jövő.
A csantavéri hős tehát nem lazsál. Mostanában pedig egy könyv címlapján is viszontláthatja rajzolt mását.
- Megjelent a Kedvenc meséim című népmeséket tartalmazó könyv, azokat a történeteket gyűjtöttük össze, amelyeket a legjobban szeretek. Van köztük olyan is, amit előadtam a Csillag születik színpadán, és akad, amelyiket most tanulom be. Vicces mesék, szeretem őket. A családomnak is tetszett, azonnal kiolvasták, én pedig időnként szoktam előadni belőle a testvéreimnek.
Könyvajánló:
Tizenhárom magyar népmesét gyűjtöttünk össze ebben a szépen illusztrált kötetben, melyet most szeretettel kínálunk mindenkinek: kisebb-nagyobb gyerkőcöknek és gondoskodó szüleiknek, fiataloknak és lélekben ifjú véneknek, azoknak, akiknek tele van a könyvespolcuk mesegyűjteményekkel, és azoknak is, akiknek eddig nem jutott az efféle portékából.
A könyvet Utasi Árpi ajánlásával nyújtjuk át, aki az RTL Klub nézőit a közelmúltban már elbűvölte mesemondásával. A Csillag születik műsorában elhangzott történetek egy részét megtalálhatják ebben a könyvecskében, de közéjük kevertünk megannyi egyéb, a nagyközönség által kevésbé ismert mesét is.
Reméljük, hogy ezzel a mesekönyvvel felhívjuk az olvasók figyelmét a magyar népmesehagyomány manapság annyira elhanyagolt kincsestárára; és reméljük azt is, hogy sok lurkó fogja édesanyja ölében hallgatni vagy éppen önállóan forgatni könyvünket.
Jó olvasást kívánunk!
Tartalom:
Szegény János és az ördög
A cinkotai kántor
A nyulak anyja
Kolontos Palkó
Az öszvér származása
Bolond falu
Okos falu
Egy vég vászon
Milyen öreg az ördög?
Pletykás asszonyok
A ló és a szamár
Fűből nőtt nyáj
Szerencsés Ferenc
forrás: RTL Bulvár






