Utasi Árpival Indul a bakterház!
A Veszprémi Petőfi Színházban március 20-án (csütörtökön), délelőtt 9.30-kor tartják Utasi Árpi főszereplésével az Indul a bakterház című produkció médianapját.
Ezen a délelőttön a sajtó képviselőinek lehetőségük nyílik arra, hogy a bemutató előtt egy héttel megtekintsék a próbát, találkozzanak a a szereplőkkel, köztük a Csillag születik nyertes mesemondójával, Utasi Árpival, valamint a darabot színpadra állító stábbal. Lehetőség nyílik a fotózásra, televíziós felvételek rögzítésére, interjúk elkészítésére.
Bendegúzt kettős szereposztásban a csantavéri mesemondó Utasi Árpád és a 12 éves Őri Ádám, formálja meg.
Az előadást Bereményi Géza rendezi, Szabó baktert a színház művészeti tanácsadója Eperjes Károly színművész játssza.
Partnereik: Bajcsay Mária, Meszléry Judit, Kőrösi Csaba, Dobra Mária, Kuna Károly, Szűcs László, Szalma Tamás, Gula Péter, Szerémi Zoltán és Bakody József.
Részvételi szándékát kérjük jelezze email-ben, vagy a 06/30-868-5609-es telefonszámon Varga Róbertnél, a színház sajtófőnökénél.





