Sportmagazin
Szerbia ezüstérmet nyert a röplabdázók Világligáján. Nenad Zimonjić még egy titulust szerzett a torontói tenisztornán. A szerb teniszezők továbbra is a világranglista élén állnak. Sportmagazinunkat Igor Dejanović összeállításában közöljük.
A szerb férfi röplabda-válogatottnak nem sikerült a világliga élére kerülnie, az itt szerzett immár harmadik ezüst és a Rio de Janeiróban hozott kitűnő játék bátorításnak kitűnő a pekingi Olimpiai Játékok előtt. Az amerikai csapat megérdemelten nyert, a mérkőzés vége felé a mieinknél nyugodtabban játszottak. A szerb csapat két tagja, Ivan Miljković és Marko Podraščanin volt a torna két legeredményesebb játékosa. Röplabdázóink két ezt megelőzően két alkalommal, 2003-ban és 2005-ben szerzett ezüstérmet a Világligán. Az amerikaiak először lettek aranyérmesek, két bronz után.
Tegnap az orosz női csapat lengyel csapat felett aratott győztes mérkőzésével kezdetét vette a szerb fővárosban a VIP Belgrád 2008. röplabdatorna. Hazánk válogatottja ma este, hétfőn méri össze erejét a lengyelekkel, kedden pedig az orosz lányok ellen játszanak.
Nenad Zimonjić szerb és a kanadai Daniel Nestor teniszező párosban megnyerte a torontói mester-tornát, miután a döntőben 2:1 arányban legyőzte a torna első kiemelt párosát, Mike és Bob Briant. Ez a szerb-kanadai páros negyedik győzelme ebben az idényben.
Ana Ivanović, Jelena Janković Los Angeles-i középdöntőből való kiesésének, valamint a játéknaptár módosításának köszönhetően mégis megőrizte vezető helyét a WTA-listán. Jelena továbbra is a második helyet foglalja el. A férfiak mezőnyében Novak Đoković harmadik, Nadal pedig, a torontói győzelem után még közelebb került Federerhez.
A négy szerb teniszező közül a montreali és a cincinnati tornán, az első napon senki nem lép pályára. Kanadában Ana Ivanović és Jelena Janković első két kiemelt játékosként, az első fordulóban szabad lesz, ugyanúgy, ahogyan Novak Đoković is Cincinnatiban. Tipsarević az első fordulóban kedden a spanyol Moye ellen játszik.






