Beszámoló és képriport a XII. Észak-bánáti Aratóünnepségről
A fényképek sokszor képzeletben elénk idézik a rajtuk levő eseményt, bármikor is volt az, kissé szinte eljátszadozván így a múló idővel.
Ahogyan a fényképeket nézvén, megjelen(het)ik előttünk a július 5-én, szombaton Szajánban lezajlott XII. Észak-bánáti Aratóünnepség, úgy aznap, egy-egy részt vevő aratócsapat aratóparcellájánál elidőzve, szorgos munkájukat nézvén, az érdeklődők előtt képzeletben megjelen(het)tek az egykori kézzel búzát aratók, akik még lényegében nem hagyományápolásból, hanem a mindennapi kenyérért arattak. Napról-napra verejtékes munkával, mivel akkor még nem támaszkodhattak a technológiára, aratógépekre, kombájnokra, hanem a kézi kaszára, sarlóra, gereblyére, marokszedőre valamint saját maguk fáradtságos, szorgos, odaadó munkájára.
Megelevenedtek hát az ünnepség napján az aratóparcellák, messze elhangzott a részt vevő aratóversenyzők éneke, kaszakalapálásuk pengése és később, a szentmihályi fúvószenekar zenéjétől kisérve a szép érettre nőtt búzát vágó kaszák suhogása.
Az ünnepség szervezője idén is a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület volt, Benyócki Sára az egyesület elnök asszonya volt a Szervező Bizottság elnöke, a szajáni Helyi Közösség volt a fő támogatónk, akit jelenlétével Faluelnökünk Apró Kornél képviselt.
Támogatóink voltak még a szajáni " Róna " Állattenyésztési Szövetkezet, az újvidéki Kolbisz D.O.O., a szajáni Ki-Vet magán állatorvosi rendelő, a zentai Starcopy és mások.
A szervezők és a részt vevők idén is igyekeztek betartani a rendezvény eredeti, immár hagyományos rendeltetését: a hagyományos kézi aratáshoz fűződő hagyományok és népszokások bemutatását, megőrzését és továbbadását, valamint a rokon egyesületek közötti barátság ápolását.
Az ünnepélyes megnyitón a jelenlévőket Benyócki Sára a Szervező Bizottság Elnöke, Lábadi Zoltán a Bizottság alelnöke, Kabók József a Tartományi Oktatási és Művelődésügyi Titkárságtól, valamint Apró Kornél, a szajáni Helyi Közösség elnöke köszöntötte.
Utánuk jött a szentmihályi Fúvósok zenéje, melyre többen táncra perdültek. Következett a magyarországi orcii Hajdina Művelődési Egyesület, Francsics Attiláné Ági vezette, tagjainak szép néptánca, majd a helybeli kicsinyek, a Bóka Mónika óvónő vezette Mézeskalács óvoda növendékei énekeltek és táncoltak a jelenlévők örömére, tapsuktól kisérve. Végül ismét a Hajdina M.E. tagjai adtak elő modern táncot.
Következett a kötelező díszfelvonulás, majd a fogatosok és traktorosok szállították a résztvevőket, vendégeket Szabó József parcellagazda búzaparcellájára, az aratóparcellákra.
Tizenhárom aratócsapat vett részt az aratóversenyen, voltak aratócsapatok Orciból, Somogy megyéből, Magyarországról, Szabadkáról, Nagykikindáról, Padéról, Szentmihályról, Tiszahegyesről, Feketetóról, Muzslyáról és falunkból Szajánból.
A Kormányos József vezette zsűri idén is inkább a minőséget pontozta, nem pedig a gyorsaságot. Az aratóreggelit, az öltözéket, a kaszát, a tarlót, a búzakereszteket. Az aratóversenyen első helyezett lett a Bunjevačko Kolo 2. csapata Szabadkáról, második helyezett a feketetói Szarvasok 2 csapat, a harmadik helyezést pedig a szajáni Szarkaláb csapata érdemelte ki.
Különdíjat kaptak : Subotica 1 Szabadkáról, Orci csapata Orciból, a tiszahegyesi Bistrica, a muzslyai Búzakalász és a szajáni Búzavirág aratócsapatok.
Aratás után, a Lábadi Tibor és Benyócki Árpád vezette sportvetélkedőn tarlófutásban, szekértolásban, rönkdobásban és később a Művelődési otthon előtt, kötélhúzásban mérték össze sportszellemben versenyszerűen erejüket és ügyességüket a jelentkezők.
A Művelődési Otthon előtt Mester Tibor nagykikindai fafaragó munkáit csodálhatták meg az érdeklődők.
Az aratóünnepséggel egy időben, a vadászotthon udvarán, zajlott az idei IV. Birkafőző Verseny is. Itt a Barna Róbert szakács vezette zsűri Feketetó 2 főzőcsapatot részesítette első helyezésben, második a nagykikindai Jovanov Marko, harmadik helyezést pedig a szajáni Pozsár József érdemelte ki.
Ebéd után 16 órakor volt az eredményhirdetés, majd ezt követte hosszan a barátkozás, zene, mulatás, dalolás, tánc.
Estefelé búcsúztunk a vissza induló kedves ismerőseinktől, az orcii Hajdina M.E. tagjaitól.
Köszönet jár mindazoknak, akik támogatásukkal, munkájukkal, részvételükkel és jelenlétükkel tették gazdagabbá az Ünnepséget, így önzetlenül is hozzá járulván ahhoz, hogy a hagyományos kézi aratáshoz fűződő hagyományok és népszokások tovább őrződjenek, hogy lehetőleg ne merüljenek soha feledésbe.
Tisztelettel: Lábadi Zoltán.





