A középiskolák várják a jelentkezőket
A nyugat-bácskai körzetben a középiskolákban jóval több férőhelyet biztosítottak az idén, mint amennyi nyolcadikos júniusban ballagott. Ennek folytán az első beíratkozási kör után a vártnál is kevesebben jelentkeztek. A legtöbb fajta szakmai képesítést kínáló műszaki középiskolában maradt a legtöbb hely.
A tudás hatalma - Háromrészes film a tanulásról a Magyar Televízióban
Az egész életen át tartó képzéssel foglalkozó filmsorozatot vetít az m2. A hét első felében látható epizódok a pályaválasztást, az egyetemi éveket és a felnőttoktatást, valamint az idős kori tanulást veszik górcső alá.
A középiskolába iratkozó diákok előzetes kívánságlistáit ma teszik közzé
A szerbiai középiskolába iratkozó diákok előzetes kívánságlistáit ma teszik közzé. Az esetleges panaszoknak az anyaiskolához való benyújtását követően holnap közzéteszik a jövendőbeli középiskolások kívánságlistáinak végleges jegyzékét is.
Az általános iskolások számára június 13-án, pénteken kezdődik a nyári szünet
Az általános iskolások számára június 13-án, pénteken kezdődik a nyári szünet, a középiskolások számára pedig június 20-án. Az Oktatásügyi Minisztérium oktatási-nevelési naptára szerint az általános iskola elsős-hetedikes diákjai számára a szünidő június 13-tól augusztus 31-ig tart.
Ma kezdődik az iratkozás a szerbiai szakközépiskolákba és gimnáziumokba
Ma kezdődik az iratkozás a szerbiai szakközépiskolákba és gimnáziumokba, s az okmányokat június 15-ig kell átadni, mindenkinek saját általános iskolájában. A felvételi vizsgák végeredménye június 25-én lesz ismert, s a diákok a beiratkozási óhajaikra vonatkozó űrlapokat június 25-én és 26-án töltik majd ki.
Utazzunk Európába
Az Utazzunk Európába elnevezésű európai mozgalom az idén is pályázatot hirdetett Szerbiában, mely keretében a szerbiai egyetem 200 legjobb hallgatója elutazhat az Európai Unió országaiba.
A diaszpórában leállhat a szerb nyelvű pótoktatás, ha az Oktatási Minisztérium hamarosan nem ír ki pályázatot újabb tanároknak
BELGRÁD - Milica Čubrilo szerb diaszpóra-ügyi miniszter ma arra hívta fel a figyelmet, hogy a diaszpórában leállhat a szerb nyelvű pótoktatás, ha az Oktatási Minisztérium hamarosan nem ír ki pályázatot újabb tanárok alkalmazására. Mint Čubrilo a Večernje novosti c.
Kaposvár várja a szerbiai magyar diákokat
A határon túli magyar diákok képzésében segítene a Kaposvári Egyetem. Az egyetem akár már 2009-től várná a Szerbiában élő magyar fiatalokat. Az állattenyésztéstől a művészetiig számos nemzetközileg is elismert képzést kínálnak a határon túli diákoknak a kaposváriak.
Pályaválasztás előtt
Informálódj, érdeklődj több lehetőség közül, igen mindez fontos döntés egy tizenéves diák életében. Megtalálni a megfelelő középiskolai intézményt, és felvételt nyerni rá. Az elkövetkező hetekben és hónapokban sok általános és középiskolai diákot foglalkoztat ez a téma.






