Szent István-napi ünnep Vajdaságban
Vajdaságban augusztus 20-a nem munkaszüneti nap, így a vajdasági magyarok az elmúlt hétvégén emlékeztek meg az államalapító királyról és ünnepelték meg az új kenyeret.
A központi ünnepség Palicson és Szabadkán volt szombaton, vasárnap pedig Magyarkanizsán.
Vasárnap Szabadkán felcsendül az első ezán
Vasárnap Szabadkán nyílik meg hivatalosan Vajdaság egyetlen dzsámija. A Szabadkához legközelebbi az országban a 600 évvel ezelőtt épült belgrádi Bajrakli dzsámi.
Szabadkán 10 éve újult meg az Iszlám Közösség, melynek 600 regisztrált tagja van, a hívők száma azonban sokkal több.
Szabadkán július 24-én kinevezik a városi tanács többi tagját is
SZABADKA - Maglai Jenő, a szabadkai községi képviselő-testület elnöke ma közölte, hogy július 24-én kinevezik a városi tanács többi tagját is. Kun Szabó Éva orvos lesz a tanács egészségüggyel, Szénási Oszkár zentai szociológus pedig a szociális védelemmel megbízott tagja. Ezzel kiteljesedik a városi tanács létszáma.
Wolfram Maas a szabadkai önkormányzat vezetőivel folytatott megbeszélést
SZABADKA - Wolfram Maas, Németország belgrádi nagykövete kedden úgy értékelte, hogy az Európa-barát szerbiai kormány megalakulása megnöveli az ország EU-integrációs folyamata felgyorsításának esélyeit.
A szabadkai Községi Bíróság megtiltotta a nyilvános árverést az állami tulajdonban levő mezőgazdasági földbirtokok bérbeadására
SZABADKA - A szabadkai Községi Bíróság ideiglenes intézkedést foganatosított, amellyel megtiltotta a nyilvános árverést az állami tulajdonban levő mezőgazdasági földbirtokok bérbeadására. Az árverést június 23-tól 26-ig kellett volna megtartani. Az intézkedést nyolc mezőgazdasági vállalat keresete alapján hozta meg.
Molotov-koktélt dobott saját házára
SZABADKA - A szabadkai rendőrség szerdán bekísérte Samir K. (35) helybeli lakost, mert több bűncselekmény elkövetésén kívül azzal is gyanúsítja, hogy molotov-koktélt dobott saját házára, nacionalista graffitikat írt, aztán ezeket az eseteket, ismeretlen elkövetőket vádolva, jelentette a rendőrségen.
A VSZL szabadkai bizottsága jelezte, hogy kéri majd a városi helyhatósági választások semmissé nyilvánítását
SZABADKA - A Vajdasági Szociáldemokrata Liga szabadkai bizottsága jelezte, hogy kéri majd a városi helyhatósági választások semmissé nyilvánítását, mert hat szavazóhelyen is szabálytalanságok történtek.
Magyar Koalíció a tegnapi általános választások eredményét kielégítőnek tartja
SZABADKA - A Magyar Koalíció a tegnapi általános választások eredményét kielégítőnek tartja, noha a szabadkai helyhatósági választáson nem érte el a kitűzött célt.
Pásztor István: Szabadka a mi számunkra nagyon fontos
Szerbiában a május 11-re meghirdetett előrehozott parlamenti, tartományi és helyhatósági választásokon a Magyar Kolíció önállóan indul.






