Szajániak a VII. Vajdasági Etno fesztiválon
A szajáni Ady Endre M.E. tagjai idén is június 28-án szombaton (sorrendben már hetedszer) részt vettek
a VII. Vajdasági Gasztronómiai és Népzenei Etno fesztiválon, az újvidéki strandon.
Beszámoló és képriport a XII. Észak-bánáti Aratóünnepségről
A fényképek sokszor képzeletben elénk idézik a rajtuk levő eseményt, bármikor is volt az, kissé szinte eljátszadozván így a múló idővel.
Ahogyan a fényképeket nézvén, megjelen(het)ik előttünk a július 5-én, szombaton Szajánban lezajlott XII. Észak-bánáti Aratóünnepség, úgy aznap, egy-egy részt vevő aratócsapat aratóparcellájánál elidőzve, szorgos munkájukat nézvén, az érdeklődők előtt képzeletben megjelen(het)tek az egykori kézzel búzát aratók, akik még lényegében nem hagyományápolásból, hanem a mindennapi kenyérért arattak.
A szajáni Ady Endre M.E. részvétele a zentai civil börzén és kiállításon
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ KÉPEKBEN - A SZAJÁNI ADY ENDRE M.E. RÉSZVÉTELE ZENTÁN, A NEMZETKÖZI CIVIL BÖRZÉN ÉS KIÁLLÍTÁSON
(Zenta, 2008. május 31)
A szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület majálisa
Élménybeszámoló képekben és szavakban
Beszámoló a Szaján helyi közösség elnökének az egyesületek és szervezetek részére összehívott gyűléséről
A szajáni Helyi Közösség elnöke Apró Kornél 2008. április 9-én gyűlést hívott össze a szajáni Művelődési Otthonba a helyi szervezetek, egyesületek képviselőinek, valamint a Helyi Közösség munkacsoportjának részére.
A Szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület karácsonyi ünnepi műsora
Tavaly (2007) december 23-án (vasárnap) este 19.30 kezdettel a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület szervezésében az egyesület tagjai és a szajáni Móra Károly Általános Iskola tanulói KARÁCSONYI ÜNNEPI MŰSORT mutattak be a helyi Művelődési Otthon színháztermében.
Szajániak a Dunántúlon
A szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület tagjai 2007. október 13-án és 14-én (szombaton és vasárnap) az Orcii Hajdina Kulturális és Szabadidős Egyesület meghívására a magyarországi Orciban jártak, ahol részt vettek a Hajdina 5. Születésnapi jubileumi műsorán.
Nyáridéző
Képek a XI. Észak-bánáti Aratóünnepségről, Szaján 2007. június 30.
Ahogy az érett búza aranysárga színében benne van az éltető meleg nap, úgy az eljövendő hagyománytisztelők szívében is benne lesz a mindennapi kenyér, eleinknek a kenyérhez fűződő aratási szokásainak, sokszor fáradtságos, nemes hagyománya.
Szajániak az Etnofesztiválon (fotók a 6. Vajdasági Etnofesztiválról)
A szajáni Ady Endre M.E. tagjai augusztus 25.-én (immáron hatodszor) részt vettek az újvidéki strandon a 6. Vajdasági zenék és ételek Etnofesztiválján.





