Művelődési körkép - Beszélgetés Tatjana Kovačićtyal, a belgrádi szlovén nagykövetség tanácsosával
A kultúra mindig a politika előtt jár, hogy a hibákat helyrehozza, továbbá ott van mindenütt, ahol a politika kudarcot vall, hangsúlyozta rádiónk munkatársával folytatott beszélgetése kezdetén Tatjana Kovačić, a belgrádi szlovén nagykövetség médiák- és művelődés kérdésére illetékes tanácsosa, aki a napokban zárja hétévi sikeres diplomáciai tevékenységét hazá
Interjú Pörös Gézával, a Duna Televízió alelnökével
„Andrzej Wajdával már régóta nagyon jó kapcsolatot ápol a Duna Televízió”
- Interjú Pörös Gézával, a Duna Televízió alelnökével -
Televíziós premierként, május 3-án este a Duna Televízió mutatja be a legújabb Andrzej Wajda filmet, a Katynt (2007).
Álláskeresőben
Állásbörzét tartottak Magyarkanizsán − Több mint kétszáz munkahelyet kínáltak fel a vállalatok, vállalkozók, egyesületek
Még mindig kifizetődő a dohánytermesztés
Bajsán az utóbbi időben megnőtt a dohánytermelők száma. Sok termelő szerint korábban jobban kifizetődőbb volt ez az időigényes és igencsak fárasztó munka.
A Tisza-Art festőtábor - és szervezője, Remete István
„Dürer, akárcsak Goya, egy fényképezőgép lencséjének aggályos pontosságával örökítette meg a valóságot, de ugyanakkor pazarlóan hozzáadott a fotografikus hűségéhez egy pillantástöbbletet, egy leheletnyi másféleséget, amitől a valóság látomás lett.
Elfeledett szakmák nyomában
Az emberek ősidők óta felhasználták a környezetükben megtalálható természet adta anyagokat.
Szellemi zsírvakarás
10 éve indult Czakó Gábor televíziós esszésorozata, a Beavatás
Az álomtól a valóságig
Eljött az ősz, és az első sárguló levelekben gyönyörködhetünk és néhány hónap pihenő után, új lendülettel vágtunk bele a tanulásba, munkába.
17. Lovas Találkozó Bajsán
2007. október 13-án került megrendezésre Bajsán a 17 Lovas Találkozó, mely egyedülálló kezdeményezésként kifejezetten a hobbi lovasoknak kíván teret adni.
Egy törékeny kislány, aki már 6 éves korától bajnok akart lenni
A 12 éves bajsai Truzsinszki Viktória a Topolyai asztalitenisz klub legnagyobb reménysége. A legutóbbi Újvidéki országos bajnokságon a fiatal kadet korosztály legjobb eredményét érte el. A dobogó legfelső fokára álhatott, mint országos bajnok.





