A tiszta erdőkért
Végre vannak valakik, akik komolyan foglalkoznak a problémával, s nem csak ülnek kezüket tördelve, hogy tennie kellene már valakinek valamit!
VII. Vajdasági Szabadegyetem
VII. Vajdasági Szabadegyetem
A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) pályázatot hirdet vajdasági magyar és Magyarországon tanuló vajdasági magyar egyetemi és főiskolai hallgatók számára az VII. Vajdasági Szabadegyetemen való részvételre. A rendezvényre 2008. július 3-7. között kerül sor Kishegyesen.
Meghirdetett szakok:
1. Gazdasági munkacsoport
A VMIK közleménye - Fiatalok figyelmébe
A vajdasági Magyar Ifjúsági Központ (VMIK) felkéri a fiatalokat, hogy jövőjük és mindannyiunk holnapja érdekében haladéktalanul vegyenek részt a május 11-i (vasárnapi) köztársasági, tartományi és helyhatósági jellegű választásokon, és szavazataikkal - minden választási szinten - támogassák a Magyar Koalíció jelöltjeit, illetve nemzeti közösségünk sorsdö
Az álomtól a valóságig
Eljött az ősz, és az első sárguló levelekben gyönyörködhetünk és néhány hónap pihenő után, új lendülettel vágtunk bele a tanulásba, munkába.





