A Kínzás Áldozatainak Világnapja
A szerbiai kormány Emberi és Kisebbségi Jogi Szolgálata a Kínzás Áldozatainak Világnapja alkalmából ma közölte, hogy Szerbia „nemzetközi kötelezettségeinek következetes alkalmazása közepette” lépéseket foganatosít annak érdekében, hogy megakadályozza a tortúrát és az embertelen bánásmódot.
Ma van a menekültek világnapja
Boris Tadić, Szerbia elnöke ma a menekültek világnapja alkalmából kijelentette, az összes menekült és kitelepített gondját integráció és visszatérés révén a legjobban minden balkáni országnak az Európai Unióba való felvételével lehetne megoldani.
Tito halálának évfordulója
28 évvel ezelőtt, a mai napon halt meg Josip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Föderatív Köztársaság elnöke, s erről a napról, sírjánál, az emlékközpontban, ma is megemlékeztek az egykori jugoszláv polgárok. Titót a testvériség és egység szimbólumának tartották. 10 évvel halála után kezdett szétesni az ország, s helyében ma 6 ország van.
Anyák napja
Takács Irén: Az édesanya (idézet)
Ha beteg vagy, fáradt,
És ha gyötör a bánat,
Betakar, vigasztal,
Megveti az ágyad.
Szeresd ezért nagyon
Az édesanyádat!

Ma van a médiaszabadság világnapja
Az Öt perc földrengető hallgatás elnevezésű akcióval, amely ma 11 óra 55 perctől 12 óráig tartott, emlékeztek meg a szerbiai médiák a médiaszabadság világnapjáról.
A pravoszláv hívők ma a húsvétot ünneplik
A pravoszláv hívők ma a húsvétot ünneplik, amit a Szerb pravoszláv Egyház az ünnepek ünnepének nevez. Az összes pravoszláv templomban ma reggel húsvéti misét szolgáltattak, ahol felolvasták Pál pátriárka és a püspöki kar pásztorlevelét. A belgrádi székesegyházban Hrizostom, bihaci-petrovaci püspök misézett.
1999-ben a NATO gépek ezen a napon 2.06 órakor bombázták le a Szerbiai RTV Aberdar utcai épületét
BELGRÁD - A belgrádi Tašmajdani parkban a Miért?
A romák világnapja
BELGRÁD - Boris Tadić szerb államfő ma jókívánságait fejezte ki Szerbia roma nemzetiségű polgárainak április 8-a, a romák világnapja alkalmából. Tadić ma Belgrádban fogadta a roma nemzeti kisebbség Nemzeti Tanácsának küldöttségét, és szó volt a romák súlyos helyzetéről nem csak Szerbiában, hanem az egész régióban is.






