Lapszemle - A DP, egyedül, vagy koalíció keretében a szerbiai 167 község közül százban hatalmon van
A mai napilapok a legnagyobb figyelmet Szerbia ENSZ elé terjesztett azon indítványának szentelték, amely arra kérné fel a Nemzetközi Igazságügyi Bíróságot, hogy vitassa meg, törvényes volt-e a kosovói ideiglenes szervek döntése, amellyel a déli szerb tartományt függetlenné nyilvání
Lapszemle
A médiák legnagyobb figyelmét Belgrád város képviselő-testületi ülése váltotta ki, amelyen Dragan Đilast, az Európai Szerbiáért lista jelöltjét, a város polgármesterévé választották. Az ülésen végre felosztásra kerültek a fenti párt, valamint a Szerbiai Szocialista Párt és a Liberális Demokrata Párt között a városi titkársági illetékességek.
A Kosovóért felelős minisztérium „felhagy a Kosovo-politika kreálásával”
BELGRÁD - Oliver Ivanović, a Kosovóért felelős minisztérium államtitkára a belgrádi Danas napilapban ma megjelent interjújában közli, hogy a tárca „felhagy a Kosovo-politika kreálásával” és Kosovóra vonatkozóan nem befolyásolja a külpolitikát.
Lapszemle - Montenegró és Szerbia megállapodik a kettős állampolgárságban?
Valamennyi szerbiai napilap hatalmas teret szentel a felújult grúziai összetűzéseknek, s elemzik az eseményeket, de szólnak a Pekingben folyó olimpiai sportrendezvényekről is. A lapok írnak a nemzetközi közösség legújabb kosovói szerbekhez intézett feltételezéseiről, az ENSZ kosovói küldetésének az átszervezéséről, valamint egyéb eseményekről.
Lapszemle - Hartmann: Clinton és Chirac akadályozták meg Karadžić elfogását
A hágai törvényszéknek elegendő adat állt rendelkezésére Radovan Karadžić tartózkodási helyéről, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Franciaország azonban minden alkalommal leállíttatta elfogását, jelentette ki Florence Hartmann, a törvényszék volt szóvivője.
Bejelentették a nem legális úton szerzett vagyon elvételéről szóló törvény meghozatalát
Radovan Karadžićot segítőtársai adták ki. Ratko Mladić, hágai vádlott letartóztatása augusztus végéig várható. Bejelentették a nem legális úton szerzett vagyon elvételéről szóló törvény meghozatalát. Gučán a trombitások fesztiválját az egykori és a mostani miniszter nyitotta meg. Ezek a mai napilapok fő címei.
Lapszemle - 48. Trombita-fesztivál Gučán
A viszonyok formális normalizálása azokkal az országokkal, melyek elismerték Kosovo és Metóhia önállóságát, politikai élet, turizmus és az olimpiai játékok képezik a szerbiai újságok fő témáit. A lapszemlét Mirjana Nikolić készítette.
Lapszemle - A szerbiai diplomácia heves akcióba, hogy közelebb vigye Szerbiát az Európai Unióhoz
BELGRÁD - A belgrádi Blic napilap azt írja mai számában, hogy a szerbiai diplomácia heves akcióba kezdett azzal a céllal, hogy egyrészt közelebb vigye Szerbiát az Európai Unióhoz, másrészt pedig hogy megpróbálja lelassítani Kosovo nemzetközi elismerésének folyamatát.





