Beszámoló a Szaján helyi közösség elnökének az egyesületek és szervezetek részére összehívott gyűléséről
A szajáni Helyi Közösség elnöke Apró Kornél 2008. április 9-én gyűlést hívott össze a szajáni Művelődési Otthonba a helyi szervezetek, egyesületek képviselőinek, valamint a Helyi Közösség munkacsoportjának részére.
Aktuális dolgok szerepeltek a napirenden, mint például a lejárt helyi járulék, Szaján weboldalának létrehozása, a különböző megnyert pályázatok, a helyi szervezetek finanszírozása és annak módja.
Elhangzottak falunk időszerű problémái és eseményei, ezekről főként maga a Helyi Közösség elnöke tartott ismertető jellegű beszámolót, a jelenlévő (összesen 14) helyi egyesületet, szervezetet, képviselő személy pedig véleményezhette, akár szavakban, akár kézfelnyújtással.
A Helyi Közösségből és a tizennégy egyesületből és szervezetből összesen huszonkét személy vett részt a gyűlésen.
Érdemes gyűlés volt, megérte végighallgatni, a jelenlegi időszerű közérdekű eseményekről, dolgokról ily módon tudomást szerezni. Ahogyan szerintem úgyszintén érdemes volt ezeket véleményezni, és tették is ezt a jelenlévők hol szavakban elmondottakkal, hol pedig, az elnök kérésére, kézfelnyújtással. Így az este 20 órakor kezdődő gyűlés valamikor kevéssel éjfél előtt ért véget, megszakítva csak egy rövid öt perces kávészünet erejéig.
A jelenlévő személyek nagy többsége, 3 jelenlévő személy tartózkodásával, tehát ők 18-an, (a faluelnök által kért véleménynyilvánításkor) kézfelnyújtással ellenezte a Šešelj vajda fémjelezte szerb radikális párt, helyi alapszervezetének követelését, hogy irodát nyithassanak maguknak falunkban, és azt nem is akárhol, hanem pontosan a Művelődési Otthonunkban.
E sorok írója is (a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület képviseletében voltam jelen) elégedetten hallhatta, hogy tartományi szintről jóváhagyták már az összeget az idei XII. Észak-Bánáti Aratóünnepségre. Tudomást szereztünk a pályázatokon megnyert jelentős pénzeszközökről, melyek közül a helyi Móra Károly általános iskolának és falunk templomának a javítására, utcáink rendbetételére megnyerteket emelném ki.
Elégedetten láthattam minden gyűlésre invitált helyi szervezet képviselőjének megjelenését, mely a falunk iránt érzett felelősségtudatra utal. Legalábbis őszintén remélem, hogy többségünknél ez vezérelte a részvételt a gyűlésen. Ahogyan Apró Kornél a Helyi Közösség elnöke is elégedett lehet, magáért a gyűlés sikeréért, mert, és ez becsületére legyen mondva, a pályázatok jelentős részének megnyerése személyesen az ő érdeme.
Azonban annyit (egy feltett kérdésre válaszolva) elárult, hogy nagyon sokat segített ezeknél falunk szavazópolgárainak, a választások alkalmával leadott felelősségtudata, tehát maguk a helyi szavazási eredmények.
Tisztelettel: Lábadi Zoltán









