Nyáridéző
Képek a XI. Észak-bánáti Aratóünnepségről, Szaján 2007. június 30.
Ahogy az érett búza aranysárga színében benne van az éltető meleg nap, úgy az eljövendő hagyománytisztelők szívében is benne lesz a mindennapi kenyér, eleinknek a kenyérhez fűződő aratási szokásainak, sokszor fáradtságos, nemes hagyománya.
Idén június 30-án, szombaton, tizenegyedik alkalommal került sor az Észak-bánáti Aratóünnepség megszervezésére.
A rendezvény célja idén is a mindennapi kenyerünkhöz, életünk egyik legfontosabb alapfeltételéhez fűződő hagyományos, kézzel való aratási szokások bemutatása, megőrzése és a jövő nemzedékeinek való továbbadása volt.
Az ünnepség szervezője a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület volt, Benyócki Sára elnök asszony a Szervező Bizottság elnöke, fő támogatónk a szajáni Helyi Közösség, akit faluelnökünk, Apró Kornél személyes jelenlétével képviselt.
Az ünnepélyes megnyitón a jelenlévőket Benyócki Sára a Szervező Bizottság Elnöke, Lábadi Zoltán a Bizottság alelnöke, dr. Branislav Blažić és Kismárton Ottó, Nagykikinda polgármestere, illetve
a községi-képviselő testület elnöke, valamint Apró Kornél, a szajáni Helyi Közösség elnöke köszöntötte, kívánván nekik jó munkát és kellemes szórakozást. A megnyitón részt vettek még többek között
a nagykikindai Egység énekkórusa és a helybeli kicsinyek, Bóka Mónika óvónő vezetésével.
A naptól felforrósodott aratóparcellákon nem elsősorban a versenyszerű gyorsaság volt a cél, hanem maga az aratás, a milyenség, hogy az ott jelenlévő hazai, vidéki és külföldi vendégek, érdeklődők, minél jobban megfigyelhessék, emlékükbe véshessék, elsajátíthassák és hagyományszerűen - kellőképpen megbecsülhessék a kézi aratás sok verejtékkel járó nemes tudományát-hagyományát.
„Ahogy az érett búza aranysárga színében benne van az éltető meleg nap, úgy az eljövendő hagyománytisztelők szívében is benne lesz a mindennapi kenyér, eleinknek a kenyérhez fűződő aratási szokásainak, sokszor fáradtságos, nemes hagyománya„ - szólt az ünnepélyes megnyitószöveg egyik idézete.
Az időjárás is nagyon kedvezett, igazi aratásra való, forró, naptól tüzelő szép nyári nap volt.
14 aratócsapat vette ki a részét az aratásban, a nekik járó díjak a minőséget, magát a részvételt voltak hivatva értékelni és megbecsülni.
Aratás után tarlófutásban, rönkdobálásban és kötélhúzásban bizonyították versenyszerűen ügyességüket a jelentkezők.
Az aratással egy időben, az ünnepség keretén belül a Tűzoltóotthon udvarán zajlott a III. Szajáni Birkafőző verseny is.
Az aratásban a szajáni Szarkaláb bizonyult a legjobbnak, második lett a tiszahegyesi Bistrica, a harmadik pedig Orompart csapata lett.
Mezítlábas tarlófutásban a férfiak közül a nagykikindai Buszia Roland lett az első, a nők közül pedig a tiszahegyesi Aleksandra Popović. A rönköt a gombosfalui Serfőző Klára és a szajáni Berki Edmond dobta a legmesszebbre. A kötélhúzásban a szajáni Adysok és a felsőhegyi hölgyek bizonyultak legerősebbnek.
A vendégeknek alkalmuk volt megcsodálni a nagykikindai Mester Tibor fafaragó kiállítását és megtekinthették a Délibáb Hagyományápoló és Természetbarát Kör gondozásában működő Tájházat.
Egyéb elfoglaltságok végett kissé megkésett fényképeimmel a célom szinte ugyanaz mint magának
a rendezvénynek és maguknak, a szervezőknek - a kenyér, a hozzá fűződő kézi aratási szokások hagyományának bemutatása, megőrzése és továbbadása, valamit maga a rendezvény, az ott jelenlévők: részt vevők, vendégek, zsűri és maga a szép forró nyári nap bemutatása. Sajnos a Főzőversenyről kevés fénykép lett, mivel nem lehettem egyazon időben két helyen.
Ez úton mondok köszönetet a szervezők és jómagam nevében mindazoknak, akik támogatásukkal, munkájukkal, részvételükkel és jelenlétükkel gazdagabbá tették az Ünnepséget.
Ugyanúgy köszönet a Vajdasági Portálnak a kissé megkésett fotók közzétételéért!
XI. Észak-bánáti Aratóünnepség (40 kép) >>
![]()
Lábadi Zoltán





